Frequently Asked Questions

A személyi enciklopédiák, mint lexikonok, mennyire időszerűek?

A manapság elterjedni látszó feltételezéssel szemben – miszerint az enciklopédiák és lexikonok ma már nem időszerűek – a Hübners Who is Who azon a véleményen van, hogy a könyveket semmilyen más médium – például a televízió, vagy az internet – nem szoríthatja ki. Ezek a kommunikációs és információs források csak kiegészíthetik egymást.
Éppen ebből a megfontolásból fakad, hogy a könyv formájában kiadásra kerülő enciklopédia mellett az életrajzok az interneten is megtalálhatóak. Itt a Who is Who-tagoknak lehetőségük van arra, hogy bármikor kényelmesen aktualizálják életrajzaikat, illetve rákeressenek a többi ország Who is Who-személyiségeinek életrajzaira.
A Who is Who-művek éves, illetve másfél éves periódusokban kerülnek kiadásra. Az új kiadásokba az időközben újonnan felkutatott, illetve az adott ország meghatározó személyiségeinek a szerkesztési határidőig aktualizált életrajzai kerülnek be. Míg a könyveink naprakészsége a megjelenési dátumokhoz kötődik, addig természetesen az interneten megtalálható adatok lényegesen egyszerűbben frissíthetők.

Frequently Asked Questions
site credits