Exkluzív, borkóstolással egybekötött, nemzetközi Who is Who-találkozó az Elesko borászatban – kommunikáció és networking a valóságban

2011. november 12-én végre eljött a várva várt nap: szlovák, cseh, magyar, lengyel és osztrák Who is Who-személyiségek találkoztak újból, így karácsony előtt néhány héttel egy egyedülálló rendezvény keretében.

Amikor a vendégek délután két órakor megérkeztek, már ragyogó kék ég köszöntötte őket az Elesko borászat hatalmas csarnoka előtt. A rendezvény megnyitójának zenei aláfestéséről a Kis-Kárpátok tradicionális muzsikáját játszó együttes gondoskodott. Az eseményt Martina Činovská, az ismert műsorvezetőnő nyitotta meg, aki már jó néhány éve a Who is Who-val együttműködve vezeti Szlovákiában az „… élő portrék …“ című műsort, majd délután 3 órakor átadta a szót a kiadó alapítójának, Ralph Hübnernek. Hübner úr az ismert osztrák közmondás némiképp átfogalmazott változatával köszöntötte a vendégeket:

„HA WHO IS WHO-SZEMÉLYISÉGEK ÚTRA KELNEK, AZ ÉG IS NEVET“

Így hát kezdettől fogva jó hangulat uralkodott a rendezvényen, amelynek rendelkezésre álló összes helyét már jó előre lefoglalták a barátkozni vágyó vendégek.
Ralph Hübner köszöntőjét követően a vendégek csoportokra oszlottak, és megkezdődött a körbevezetés az Elesko borászatban. A vezetés során a Who is Who-tagok megcsodálhatták Andy Warhol alkotásait, valamint a szlovák nemzeti galéria további festményeit a Zoya múzeumban, és bepillantást nyerhettek az Elesko borászat történetébe és a borkészítés rejtelmeibe is, sőt megkóstolhatták a nemzetközileg is elismert Elesko borászat néhány csúcsborát is.

Fél hétkor a vendégek elfoglalhatták helyeiket Jaroslav Židek gálavacsoráján, ahol a mellékelt menü szerinti ételek kerültek felszolgálásra.

Az ételek mellé a sommelier-k jól harmonizáló borokat kínáltak, amelyeknek nagy sikerük volt a vendégek körében.

Über die gesamte Zeit wurde das gelebt, wofür die Who is Who World Society steht: Internationale Vernetzung und Kommunikation von erfolgreichen Persönlichkeiten. Freunde wurden gewonnen, neue Kontakte aufgebaut und wir freuten uns über einen rundum geglückten Event.

Hogy sikerült a rendezvény? Győződjön meg róla saját szemével, látogassa meg fotógalériánkat!

A rendezvény egész idő alatt azt testesítette meg, amiről a Who is Who lényegében szól: sikeres személyiségek nemzetközi networkingje és kommunikációja. Új barátságok születtek, új kapcsolatok épültek ki az egészében jól sikerült találkozó alkalmával. Nem sokkal az utolsó vendégek távozása előtt, éjfél körül merült fel a kívánság, hogy a következő rendezvényen tánczene is legyen. Mivel a Who is Who-tagok igénye számunkra parancs, minden bizonnyal teljesíteni is fogjuk ezt a kívánságot.
Nagyon örülünk, hogy sikerült vendégeinket gasztronómiai értelemben elkényeztetni, és máris újult erővel dolgozunk a soron következő eseményen.

A következő nagy esemény a Bécsi Operabál lesz 2012. február 16-án. Persze a tánc itt magától értetődő. Márciusban pedig Magyarországon kerül megrendezésre a találkozó, ahol szintén szeretnénk vendégeinket egy csodálatos programmal meglepni, és biztosítani a lehetőséget a táncoslábú és -kedvű tagok számára is. 

Kérjük, hogy a soron következő rendezvényekkel kapcsolatos javaslataikat e-mailben a következő címre küldjék: dasa.zaujecova@whoiswho-verlag.ch

----------------------------------------------------------------------------------------

"Nagyon köszönjük az Elesko borászatban tartott Who is Who találkozóra szóló meghívást. Ami a programot és a szervezést illeti, a rendezvényt nagyon szépen előkészítették. Nikodemus úr rendkívül érdekes ember, és nagy örömömre szolgált, hogy megismerhettem. Első ízben vettem részt ilyen jellegű rendezvényen. Sok érdekes emberrel sikerült megismerkednem, és úgy gondolom, hogy élni is fogok a lehetőséggel, hogy a következő Who is Who találkozó alkalmával, más helyszínen, még több érdekes embert ismerhessek meg."
Jurinová

további vélemények»

site credits